Rólam

Martonfalvi Adrienn

Enteriőr tervező

1982-ben születtem Budapesten. Édesanyámmal a 90-es évek végén egy Balaton parti kisvárosba költöztem, majd érettségi után visszatértem a fővárosba.

Diplomámat a Budapesti Gazdasági Főiskola vendéglátó és szálloda szakán szereztem. Szakmai gyakorlatomat az Amerikai Egyesült Államokban, Colorado államban töltöttem.

A szállodák elegáns világát otthagyva egy nemzetközi cégnél szereztem értékesítési tapasztalatot.

A lakberendezés gyerekkorom óta életem része. Kislányként édesanyámmal jártam az üzleteket a Domustól a BÁV-ig, felnőttként már tevékenyen részt vettem a családi lakás- és házfelújításokban. Ezen felújítások eredményét látva barátok, ismerősök kértek fel az első tervezői munkákra. Egy újságcikk hatására iratkoztam be a JuniorArt Lakberendező Iskolába, hogy gyakorlati tapasztalaim mellé a szakma alapjait jelentő tudást is elsajátítsam. Szakmai kiállítások rendszeres látogatása mellett hazai és nemzetközi lakberendezési magazinokból, blogokból és vlogokból gyűjtöm az inspirációkat.

Kisfiam születésével a kertvárosba költöztem. A Dancing Queen Design stúdiót már itt, a családi házunkban álmodtam meg. Jelenleg a stúdió fizikai megvalósítása és balatoni nyaralónk átalakítása tölti ki szabadnapjaimat. Szenvedélyem a lakberendezés, a gasztronómia és más kultúrák megismerése.

Hitvallásom, hogy szép környezetben az élet is szebb. 

Ügyfeleim mondták

sokkal szebb lett a lakás, mint gondoltam volna

Adri segítségére több okból is szükségem volt, mikor az új akkor még csak tervrajzom szereplő lakást próbáltam berendezni.

A tervrajz alapján tudott készíteni számomra 3d terveket, amiket mindig az újabb ötletek alapján azonnal módosítani is tudtunk. Így már a beköltözés előtt megterveztük a bútorokat (méret, szín, elhelyezés ). Több ötletet adott, hogy lehetne minden a legpraktikusabb és egyben dekoratív is, amikre én magamtól nem gondoltam volna.

Fontos volt számára, hogy minden olyan legyen, ami az én szempontjaimnak megfelel.
Csak ajánlani tudom, sokkal szebb lett a lakás, mint gondoltam volna!

Juli

sokkal élhetőbb élettér

Az Adrival folytatott munka során a lakásunk belső kialakítása egészen más megvilágításba került. Adri kiemelte az alaprajzi elrendezésből adódó előnyöket és a meglévő bútorok áthelyezésével, újragondolásával egy sokkal élhetőbb élettér került felvázolásra. Köszönjük!

Rita

kifinomult ízlés, harmonikus enteriőr

Adrienn nagy segítséget jelentetett jó megfigyelő képességével, hasznos meglátásaival, kifinomult ízlésével, annak érdekében hogy egy harmonikus enteriőrt tudjunk otthonunkban kialakítani.

Niki

Készen állsz, hogy újraálmodd az otthonod?

Akkor keress meg a lenti elérhetőségeken és kezdjünk el beszélgetni!

E-mail

info@dancingqueendesign.hu

Telefon

+43 664 7801 4251

Facebook

@Dancing-Queen-Design

Instagram

@dancingqueendesign