Lakberendezés
a te igényeid szerint

Lakberendezés
a te igényeid szerint

Portfólió

Kenese

Államvizsga

Stílusgyakorlat

Álmodd újra az otthonod!

Életünk meghatározó részét az otthonunkban töltjük. Itt ébredünk, itt isszuk meg reggel az első kávét, itt öltözünk fel és indulunk a munkába vagy az iskolába. Itt tanulunk, itt dolgozunk, itt játszunk. Itt neveljük fel a gyerekeinket. Ide jövünk haza munka után, itt vacsorázunk és itt látjuk vendégül barátainkat. Itt nézzük kedvenc sorozatunkat, itt társasozunk, itt olvasunk és itt mosunk fogat lefekvés előtt.

Szeretnéd ezt az időt szép és esztétikus környezetben tölteni?

Én segítek újraálmodni az otthonod.

Ügyfeleim mondták

sokkal szebb lett a lakás, mint gondoltam volna

Adri segítségére több okból is szükségem volt, mikor az új akkor még csak tervrajzom szereplő lakást próbáltam berendezni.

A tervrajz alapján tudott készíteni számomra 3d terveket, amiket mindig az újabb ötletek alapján azonnal módosítani is tudtunk. Így már a beköltözés előtt megterveztük a bútorokat (méret, szín, elhelyezés ). Több ötletet adott, hogy lehetne minden a legpraktikusabb és egyben dekoratív is, amikre én magamtól nem gondoltam volna.

Fontos volt számára, hogy minden olyan legyen, ami az én szempontjaimnak megfelel.
Csak ajánlani tudom, sokkal szebb lett a lakás, mint gondoltam volna!

Juli

sokkal élhetőbb élettér

Az Adrival folytatott munka során a lakásunk belső kialakítása egészen más megvilágításba került. Adri kiemelte az alaprajzi elrendezésből adódó előnyöket és a meglévő bútorok áthelyezésével, újragondolásával egy sokkal élhetőbb élettér került felvázolásra. Köszönjük!

Rita

kifinomult ízlés, harmonikus enteriőr

Adrienn nagy segítséget jelentetett jó megfigyelő képességével, hasznos meglátásaival, kifinomult ízlésével, annak érdekében hogy egy harmonikus enteriőrt tudjunk otthonunkban kialakítani.

Niki

Készen állsz, hogy újraálmodd az otthonod?

Akkor keress meg a lenti elérhetőségeken és kezdjünk el beszélgetni!

E-mail

info@dancingqueendesign.hu

Telefon

+43 664 7801 4251

Facebook

@Dancing-Queen-Design

Instagram

@dancingqueendesign